A kereskedelmi forgalomban kapható purhabok aeroszolos kiszerelésűek, vagyis úgy működnek, mint egy spray. Ezek a purhabok egy- és kétkomponensű kivitelben kaphatóak, amelyek közül előbbi esetén adapteres kiszerelésű és pisztolyhabról egyaránt beszélhetünk. Az adapteres purhabnál a dobozból is csövön keresztül tudjuk kipréselni az alapanyagot, míg a pisztolyos megoldásnál egy speciális kinyomó pisztoly kell ehhez a folyamathoz. Ez drágább, viszont sokkal előnyösebb, hiszen a speciális kinyomó pisztollyal a purhab pontosabban adagolható. A purhab használatának egyik előfeltétele az, hogy megfelelően benedvesítsük a felhordás környezetét. Arra azonban figyeljünk, hogy a felületet soha ne áztassuk el, hiszen a sok víz károsítja a kötési tulajdonságokat, ellenben tudni kell róla, hogy a purhab úgy húz meg, hogy a levegőből kivonja a nedvességet, ezáltal, ha egy kicsit nedves környezetbe fújjuk, gyorsabb kötésre számíthatunk.
Fontos továbbá az is, hogy minden érintkezési felületet megtisztítsunk a portól és a szennyeződésektől, valamint az összes olyan tapadást akadályozó anyagtól, mint amilyen a zsír és az olaj. A kifújást követően a purhab jelentős mértékben megdagad, így a kisebb, 2-3 centiméteres réseket elegendő csak félig megtölteni. A purhab nem szereti sem a nagy meleget, sem a nagy hideget, de 0 fok felett rendszerint 2-3 óra alatt megköt, ez idő alatt nem szabad hozzáérni, sem formázni vagy vágni, mert a hab szerkezete könnyen károsodhat. A megkeményedett, megkötött purhab késsel vagy szikével egyszerűen vágható, a friss hab pedig speciális tisztítószerrel eltávolítható a legtöbb felületről.




