A cikksorozat első részében a notórius gyorshajtókról esett szó, akik a debrecen autósiskola szerint sajnos gyakran bukkannak fel hazánkban is az utakon. Ha ilyet tapasztalunk a környezetünkben, jobb, ha óvatosan és körültekintően elkerüljük őket, hagyjuk, had menjenek, ha olyan sürgős nekik. Az autósiskola debrecen oktatói könnyen kiszúrják, hiszen az ilyen sofőrök általában megelőzik a lassabban és még kicsit bizonytalanabbul haladó tanuló vezetőket is. De persze az utakon még számtalan más típusú sofőr is megtalálható, mint például a frissen jogosítványt szerzett sofőrök. Az autósiskola debrecen is több száz jogosítványt adott már ki a sikeresen vizsgát tett hallgatóinak, akik aztán a jogosítványuk birtokában ki többet, ki kevesebbet elkezd rendszeresen vezetni az utakon. Ők talán még egy kicsit bizonytalanok az elején, de szerencsére nem sokáig, minél többet vezetnek, annál hamarabb válnak magabiztossá, szerzik meg a kellő rutint és tapsztalatot, nem ritkán a szükséges helyismeretet. A debrecen autósiskola azt javasolja, ha ilyen vezetővel akadunk össze az utakon, legyünk velük türelmesek. Ha túl lassúak, ne dudáljuk rájuk, hanem inkább körültekintően előzzük meg őket és haladjunk tovább a kitűzött célunk felé.

2022.02.12.
0
671 Views
Így vezetünk mi – 2. rész
A cikksorozat első részében a notórius gyorshajtókról esett szó, akik a debrecen autósiskola szerint sajnos gyakran bukkannak fel hazánkban is az utakon. Ha ilyet tapasztalunk a környezetünkben, jobb, ha óvatosan és körültekintően elkerüljük őket, hagyjuk, had menjenek, ha olyan sürgős nekik. Az autósiskola debrecen oktatói könnyen kiszúrják, hiszen az ilyen sofőrök általában megelőzik a lassabban…