Közismert tény, hogy egy alkoholista soha, vagy csak igazán kivételes esetben ismeri el az alkoholizmusát. Az „alkoholista vagy” megállapítást általában a „kikérem magamnak, én nem vagyok alkoholista” kijelentés, valamint harag és sértődés kíséri, hisz mint köztudott, az igazság iszonyúan tud fájni.
Az alkoholizmus pedig sokak számára – megannyi más dologgal együtt – viszonyítás kérdése. Persze a szakembereknek egész más arról a véleménye, hogy ki az alkoholista.
Annak idején például mindenki izgatottan és tágra nyílt szemmel várta hétről-hétre a Dallas című sorozat soron következő epizódját, benne a Ewing család legújabb kalandjait, az élen persze a szimpatikus, idézőjeles „főgonosszal”, Jockey-val, akinél nem múlott el úgy egyetlen nap sem, hogy estefelé hazaérve ne hajtott volna föl pár pohár whiskyt. És ez nagyjából a szintén nem alkoholistának elkönyvelt családtagjainál is így ment.
Ehhez a típusú iváshoz nem kell olajmágnásnak lenni, ugyanis ezeket az esti, úgynevezett feszültséglevezető vagy akár „tévés ivásokat”, esetenként a kollegákkal együttesen „elkövetett” szórakozóhelyre járást és az ott történő alkoholfogyasztást általában mindenki problémalevezető, feszültségoldó és kikapcsoló ivásnak tartja.
Kevesen tudják, hogy tulajdonképpen ezek az ártalmatlannak tűnő ivások kövezik ki az utat az alkoholbetegséghez. Ezekből a szokássá, napi programmá, rutinná váló ivászatokból alakul ki az alkoholfüggőség.
Persze ehhez jó pár évnek el kell tennie – a férfiak jobban bírják, átlagban 10-15 évig, míg a nőknél 5-8 év alatt alakul ki az az állapot, amelynél már alkoholbetegségről beszélünk.
A biztos jele annak, hogy valaki alkoholbeteg, az, hogy a tolerancia szintje „beáll”. Ez persze változó mértékű alkoholmennyiséget jelent mindenkinél; esetenként pár pohár bor, pár üveg sör, vagy éppen pár cent tömény között változik a tolerancia szintje – ez függ kortól, nemtől, illetőleg testsúlytól is.
Az alkoholbetegség évtizedes folyamat: súlyossága többek között megállapítható különböző tünetekből is: ilyen például az ingerültség – főképp, ha az alkoholista szemébe mondjuk a véleményünket, és valami megoldást követelünk –, a bűntudat az ivás miatt, sértődékenység, illetőleg a gyakran előforduló szorongás, a már kora reggeli ivás, valamint ahhoz különféle antidepresszánsok szedése.
Az így kialakult alkoholizmus esetében három fő típusról beszélhetünk.
Ezek közül az egyik legnehezebben felismerhető típus a „szinten tartó” alkoholbeteg. Ez a típus napi szinten iszik. Életének szerves részét képezi az alkoholfogyasztás, mindemellett igen magas a toleranciaszintje. Sokszor azoknál alakul ki, akik már tinédzserkorukban elkezdtek alkoholt fogyasztani. A magas toleranciaszint akár 3,0 ezrelék véralkohol szintet is jelenthet, úgy, hogy nem igazán észrevehető az ittasság. Amennyiben a szinten tartó alkoholbeteg nem jut italhoz, akkor megjelennek a különféle tünetek, mint például: a feszültség, álmatlanság, agresszió, magas vérnyomás, különféle szívbetegségek, gyomorbántalmak, illetőleg cukorbetegség jelzik az alkohol romboló hatását. Érdekes módon azonban sokszor azt tapasztalható, hogy az alkohol miatti májkárosodásnak nyoma sincsen.
A második típus a „kontrollvesztő” alkoholista. Ez az a típus, aki képes megállás nélkül, egészen a teljes lerészegedésig és teljes kontroll nélküli szintig inni. Szenvedélyén képes uralkodni akár hetekig, hónapokig is, így amikor rásütik a bélyeget, hogy alkoholista, általában úgy védekezik, hogy ő képes megállni hosszabb időtartamra is az ivást, ergo kizárt, hogy alkoholista lenne. Ez a típus általában már tinédzser korában megismerkedik az itallal, és valószínűsíthetően már a legelső alkalommal is a lerészegedésig ivott.
A harmadik típus az „általános alkoholbeteg”. Ez a típus tulajdonképpen az első és a második típusú alkoholbetegnek a keveréke, aki nagyon magas toleranciaszinttel bír. Gyakran elveszti a kontrollt, és lerészegedik.
Ebből a három típusú állapotból jutunk el az alkoholbetegség kései fázisába, mely nagyon gyors leépüléshez vezet. Ez az állapot általában együtt jár az adott személy családi életének szétzilálásával, esetlegesen a munkahely elvesztésével, az egzisztencia tönkremenetelével. Általában ebben a végső fázisban kérnek az alkoholisták segítséget a több évtizeden át tartó átalkoholizált állapot után.
Ez az időszak nagy általánosságban az alkoholbetegségben eltöltött több évtizedes időszak végső fázisának utolsó kettő és hét éve közé esik. A kóros ivás után tehát a tényleges alkoholbetegség következik be, ami átlagosan 10-20 évig tart.
Ezen a rendkívül súlyos állapoton egyedül a teljes absztinencia jelenthet megoldást. Azért ez az egyedüli megoldás, mert azok az emberek, akiknek már napi négy-hat óránként kell inni ahhoz, hogy ne szenvedjenek az alkoholmegvonás miatt, már soha nem lehetnek szociális ivók, vagyis olyanok, akik alkalmanként kortyolnak idézőjelesen „normál” mennyiségű italt.
Egyedül megbirkózni ezzel a kihívással igazán embert próbáló feladat, melyben a mai magyar egészségügy nem feltétlen tud partner lenni, vagy valakinek a segítségére válni.
Épp ezért ha valaki valódi megoldást keres akár függőként, akár hozzátartozóként, az a Felépülők Családi Felépülési Ház Addiktológiai Központ segítségére biztosan számíthat. Az Addiktológiai Központban egy állapotfelmérés, egyéni vagy családi konzultáció keretében beazonosítják az alkoholfüggő problémáit, a segítő lehetőségeket, bevonható szövetségeseket, majd javaslatot tesznek a megoldásra.
Lehetőség van a központban egyéni konzultációra, amely 6-8 alkalmat jelent heti rendszerességgel, valamint egy 28 napos felépülési programon való részvételre is. Ez a program egy komplex, bentlakásos, tematikus foglalkozásokkal tarkított tréning.
A foglalkozást követően két évig utánkövetés is történik, melynek során többek között havi rendszerességgel külső programokon is segítik a felépülési programon résztvevők további életútját.
A módszerrel eddig mintegy háromszáz kezelt ügyfél az adatok szerint 75%-os hatékonysággal volt képes úgynevezett „normális”, kilengéstől mentes életet élni. Ez a statisztika a 6 éves utánkövetés tapasztalatai alapján került megállapításra. Az érték pedig 90 százalékra növekedett azoknak a klienseknek köszönhetően, akik a 2 éves ingyenes utógondozást is igénybe vették.
Fontos megjegyezni, hogy a foglalkozásokat olyan addiktológiai szakemberek, pszichológusok végzik, akik maguk is függői voltak az alkoholnak. Ezért az Addiktológiai Központ felepulok.hu weboldalán a szakemberek bemutatásánál mindenhol szerepel a „felépülő” megnevezés.
Mert hát ki más érthetné meg, érezhetné át jobban egy alkoholbeteg problémáit, mint egy olyan személy, aki saját maga is átment hasonló megpróbáltatásokon?
Épp ezért a Felépülők Családi Felépülési Házban nem fognak rákérdezni arra, hogy ki az alkoholista, mivel a szakemberek úgy kezdik a foglalkozást, hogy egy alkoholista biztosan van a szobában, és az én vagyok.
Nagyon fontos, hogy mindenki, aki ebben a cipőben jár, ne hezitáljon segítséget kérni, illetve arra törekedni, hogy elhagyja a szenvedélyét.
Fontos, hogy a segítségkérés ne akkor történjen meg, mikor már túl késő, és a függősége miatt már szinte mindenét elvesztette, és lassan már egyáltalán nincsen semmi veszítenivalója.
Mert az alkoholbeteg idővel elveszti a családját, a munkáját, és ami a legfontosabb: még a személyiségét is.
Ezért nem szabad egyetlen pillanatra sem feladni a reményt, mert mindig van valamiféle kiút, valami halvány reménysugár az alagút végén, csak az a fontos, hogy erre minél előbb ráébredjen az alkoholbeteg, illetve ráébresszék azt, aki bajban van.
